Főoldal
 Események
 Heti liturgikus rend
 Érdekes gondolatok, elmélkedések
 heti hírlevél elmélkedései
 Versek
 Miserend
 Vendégkönyv
 Linktár

Érdekes gondolatok, elmélkedések

« Vissza

Prohászka Ottokár püspök Magyarok Nagyasszonyáról (2015.10.08.)

Prohászka Ottokár püspök beszédeiből

(Összegyűjtött munkái, XII. 120-122)

Meg vagy-e velünk, Úrnőnk, elégedve?

Amikor Velence a tenger királynője lett, fényes ünnepet tartott, aranyos hajón kivonult a dózse, s aranygyűrűt dobott a tengerbe; eljegyezte Velencének a tengert. Eljegyezte, hogy hű legyen, s ne kegyetlen, hogy hullámai gyöngyöket görgessenek, s el ne söpörjék palotáit, hogy a tenger lehelete hősöket és szenteket neveljen.
Tenger a világ, zivataros; népek és országok csak zátonyokon állnak, nincs maradandó városuk. De azért az Isten terveit kell minden népnek küzdve, tűrve, haladva, fejlődve megvalósítani, s biztosítani létét az idők tengerében.
Magyarország kis sziget idegen népáradatban, hullámok csapdossák; aggodalmak, remények járnak fölöttünk; tengerünk nemigen van, amely nemzeti haladásunkat, gazdagodásunkat előmozdítaná, melynek leheletétől hősök és szentek lelkesülnének, de a „Tenger Csillaga” mégis mosolyog felénk. Kilencszázados történetünk verőfényében éppúgy, mint mély árnyaiban ott látom alakját, amely az égből leszáll, s megáld; hallom nevét, amely a királyok és hősök nevei mellett és fölött hangzik, mint angyalének; ez az alak, ez a név: Mária. Szent István neki ajánlja föl életének esthajnalán a koronát, hogy valamint neki esti csillaga volt, úgy nemzetének hajnalcsillaga legyen; neki adja át népét, hogy Nagyboldogasszonya, Úrnője legyen.
I. Nagyboldogasszony … először hitünknek asszonya. Az a kereszténység hódította meg a magyart, amely a Szent Szűz alakjával, tiszteletével és szeretetével köszöntött be a világba. Az az evangélium hódította meg a magyart, amely az angyal köszöntésével kezdődik, amely a Szent Szűz alázatával lép a világba, és amelynek első híve a Szűz, boldog, aki hitt (Lk 1, 45). Nagyasszonynak hívtuk, mert nagy hatalmát fölértettük. Hatalmas méltóságából s belső kitűnőségéből (Szeplőtelen, kegyelemteljes, páratlan Szűz, mennybe fölvitt) folyik, ő valóban királyi lélek: Istenhez legközelebb, frigy szekrénye; szívébe vette bele magát az Úr; szeretetét anyai tejjé, bánatát istenanyai könnyé forralta. Őt szereti az Úr leginkább: Hallgass rám, leányom … elbűvölte a királyt szépséged (Zsolt 44, 11- 12). Légy engedelmes – mondja neki az Úr.
Ez asszonynak járó hódolat a legfényesebb, a szívek hódolata: Megáldott téged, leányom, a Magasságbeli Isten (Jud 13, 18). Lelkesülnek érte: Csak tekints reánk, és mi örömest leszünk szolgái a királynak (vö. Ter 47, 25). Áldást hozó hatalom!
Légy a mi Úrnőnk új századokra, hogy míg Istent keressük, általad megtaláljuk.
II. Nagyboldogasszony … a magyar nép művelődésében s nemesbülésében. A legbiztosabb nevelés a jóért, szépért, gyöngédért való lelkesítés; a szívek megnyílnak a szentnek, jónak, szépnek szeretetétől; az erkölcs finomodik a tisztaságnak, a szeplőtelen szüzességnek behatásától. A népek először templomokat emelnek; de ha a Szűzanya képét tisztelik, ezekbe a templomokba az erkölcs, a művészet is bevonul. A magyar nép művelődését is a Szent Szűz szeretete hordozta: a nép olvasóján tanulta a hit titkait a Szűz érzelmeinek keretében; a magyar katolikus nemesség másfél századon át a Mária-kongregációkban fejlesztette ki jellemét; az első főiskola, a Pázmány-egyetem alapszabályai megkívánják, hogy tanárok s tanítványok készek legyenek a szeplőtelen fogantatásért síkra szállni.
Mi lesz ezentúl? Találtok-e szebb, finomabb eszményt? Jobb iskolát az erkölcsnek? Kilencszáz év óta hány templomot építettünk tiszteletére, s nem értük be velük, szebbet szeretnénk? Hány képét teremtették meg művészek ihletettségük elragadtatásában? Térden állva festették, s mégis azt mondják: ez nem az. Aki ránéz, foglya lesz: Vigyél magaddal, ó, Szűz! (Vö. Én 1, 4)
III. Nagyboldogasszony … a magyar nép hivatásának őrangyala. 1896. szeptember 28-án volt 400 éve, hogy Nikápolynál török és magyar először szemben állt. Háromszáz éven át szinte nincs más hivatásunk, mint hogy a kereszténység lovagjai, a Szent Szűz választott vitézei voltunk. Hősiességünk fölött az ő képe, az ő zászlaja lengett. Ha el kellett volna vesznünk, zászlaja lett volna szemfödőnk, s csendítésünk az Ave Maria estharangszava.
Meg vagy-e velünk, Úrnőnk, elégedve? Új harcok, a kultúra harcai; új küzdelmek, a népboldogulás küzdelmei várnak ránk. Szellem, ész, munka, erény ezentúl a fegyver; megbírja majd a nemzet karja ezeket is? Ha hisz és szeret, ha téged tisztel, ha erényeidet saját életébe oltja: nemcsak hogy megbírja, de már a győzelem koszorúja után nyújtja ki kezét. Maradjunk ez alapon: a népeknek élete nemcsak vértócsákba, hanem fertőkbe is veszhet. A fertőkbe nem jutunk, ha a hit erejével s az erkölcs lelkével a kultúrmunkához fogunk, hiszen nála van az élet és az erény minden reménye (vö. Sir 24, 25).



Nagytétényi Plébánia
A honlap az (em) ecclesia segítségével készült.
Sablon: © katolikus.hu
© (em), 2007-2008.   -   emecclesia.hu