Főoldal
 Események
 Hirdetések
 Érdekes gondolatok, elmélkedések
 heti hírlevél elmélkedései
 Versek
 Miserend
 Vendégkönyv
 Linktár

Versek

« Vissza

Csokonai Vitéz Mihály: A Reményhez (2015.03.29.)

Csokonai Vitéz Mihály: A Reményhez

Főldiekkel játszó
Égi tűnemény,
Istenségnek látszó
Csalfa, vak Remény!
Kit teremt magának
A boldogtalan,
S mint védangyalának,
Bókol úntalan.
Síma száddal mit kecsegtetsz?
Mért nevetsz felém?
Kétes kedvet mért csepegtetsz
Még most is belém?
Csak maradj magadnak!
Biztatóm valál;
Hittem szép szavadnak:
Mégis megcsalál.
Kertem nárcisokkal
Végig űltetéd;
Csörgő patakokkal
Fáim éltetéd;
Rám ezer virággal
Szórtad a tavaszt
S égi boldogsággal
Fűszerezted azt.
Gondolatim minden reggel,
Mint a fürge méh,
Repkedtek a friss meleggel
Rózsáim felé.
Egy híjját esmértem
Örömimnek még:
Lilla szívét kértem;
S megadá az ég.
Jaj, de friss rózsáim
Elhervadtanak;
Forrásim, zőld fáim
Kiszáradtanak;
Tavaszom, vígságom
Téli búra vált;
Régi jó világom
Méltatlanra szállt.
Óh! csak Lillát hagytad volna
Csak magát nekem:
Most panaszra nem hajolna
Gyászos énekem.
Karja közt a búkat
Elfelejteném,
S a gyöngykoszorúkat
Nem irígyleném.
Hagyj el, óh Reménység!
Hagyj el engemet;
Mert ez a keménység
Úgyis eltemet.
Érzem: e kétségbe
Volt erőm elhágy,
Fáradt lelkem égbe,
Testem főldbe vágy.
Nékem már a rét hímetlen,
A mező kisűlt,
A zengő liget kietlen,
A nap éjre dűlt.
Bájoló lágy trillák!
Tarka képzetek!
Kedv! Remények! Lillák!
Isten véletek!

Ma, nagypénteken a 7 főbűn ösvényén haladva az utolsóhoz érkeztünk el: restség – remény
Milyen ember a rest? - lusta. Igen ám, de a pontos meghatározása ennek a bűnnek a jóra való restség. Magyarul a jót meg nem tevő lustaság az igazi rossz.
Ahogy a bűn elkövetésének megvannak a maga állomásai: gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással lehet vétkezni, ugyanúgy a jót is először ki kell gondolni, meg kell fogalmazni, majd a végén jön a cselekedet. Vagy éppen hiánya lustaságunk, kényelmünk miatt.
Mit remél a rest? Azt, hogy lesz más, aki megcsinálja. Neki most nem kell mozdulnia, tennie semmit. Talán néha érzi ott legbelül, hogy segíteni kellett volna a másiknak, mégis sokszor elmarad a jó szó, az alamizsnálkodás.
Hasonlítunk sokszor Csokonai Vitéz Mihályra, aki a Reményhez írt egy reménytelen verset. Sokszor mi is emberekben bizakodunk, reménykedünk. Aztán csalódunk, nagyon nagyot. Olyanok vagyunk, mint a tanítványok nagypénteken. Félünk, visszahúzódunk, csalódunk, nem merjük követni a Mestert. Nem merjük elhinni szavait, ígéretét. Pedig Ő megmondta: „elmegyek, hogy helyet készítsek nektek”
Miért van az, hogy mi mégis itt szeretnénk bebiztosítani magunkat? Azért küzdünk önzőn, mohón, vakon, hogy ezen a földön kényelmesen, jól élhessünk. Mikor és miért vágtuk el a mennyei köldökzsinórt?
Ma, amikor Krisztus keresztre feszítésén, szenvedésein elmélkedünk, próbáljunk meg visszatérni hozzá! A reménytelenség szolgai állapotából akkor tudunk kilépni, ha visszatalálunk hozzá, aki értünk „a szenvedésből engedelmességet tanult.”
Figyeljünk nagyon a liturgia jeleire! Ereszkedjünk le a mélységbe, a reménytelenségbe, hogy azután a húsvéti vigílián együtt emelkedhessünk az egyház ünneplő közösségével a magasba.
Ne engedjük, hogy a reménytelenség legyen úrrá rajtunk, mint Csokonai! Hirdessük bátran Krisztus feltámadásának örömhírét, reménységünk alapját, a világban!



Nagytétényi Plébánia
A honlap az (em) ecclesia segítségével készült.
Sablon: © katolikus.hu
© (em), 2007-2008.   -   emecclesia.hu